A transzvesztiták elfogadtatásért nevezett be Lethia Paris a Csillag születikbe, de Puzsér Róbert goromba kritikája végleg elvette a kedvét a szerepléstől.
– A Dream Girls című film betétdalát adtam elő, ami után éles kritikát kaptam Puzsér Róberttől. Ez önmagában nem lenne baj, mert lehet nemtetszést nyilvánítani, de nem ebben a formában. Megbántott azzal is, hogy nem a művész-, hanem az anyakönyvezett fiúnevemen szólított – kesergett a kiscsillag. – Az ő szegénységi bizonyítványa, hogy nem tudta, miről szól a dal. Egy belvárosi szórakozóhelyen rendszeresen előadom, és a legsikeresebb számom, az még nem fordult elő, hogy valaki ne ismerte volna. Megalázó és sértő volt Róbert kritikája – magyarázta zaklatottan a pesti éjszakában Lethia Parisként ismert Richárd. – Sajnálom, hogy Puzsér számára ez nem produkció. Erről az a véleményem igazából, hogy nem a melegség betegség, hanem a homofóbia, amely nagy szerepet játszott nála. A felvétel után hetekig nem is akartam tovább dolgozni ebben a műfajban, de a saját közönségem és a szakma miatt mégis folytattam – öntötte ki a bánatát Lethia.

Puzsér Róbertnek még ma is az egekbe szökik a vérnyomása, hogyha eszébe jut Lethia előadása. – Ne nevezzük produkciónak azt, ami ott zajlott! Nagyon sok gyakorlás, éneklés, színpadi munka választja el attól, hogy rossz produkciónak lehessen nevezni, amit előad. Ízléstelenül verte magát a színpadon, kapálózott a karjával és hisztizett, miközben magnóról ment egy szám, amire rátátogott. Hogy én nem tudtam, miről szól a dala? Majd akkor nevezze a dalának, ha előadja! Nem is értem, mit akart abbahagyni, először inkább kezdje el! Dehogyis vagyok homofób, a kritikámnak semmi köze az ő szexuális identitásához. Engem cseppet sem zavar, hogy homoszexuális, na de mit képzel, miféle előjogok járnának neki azért, mert transzvesztita? Akkor már énekelnie sem kell? – reagált a vádakra a zsűritag.